9. rész: Csak legjobb barátok... vagy mégsem?

"Sziasztok! :) Meghoztam a 9. részt. Köszönöm a feliratkozásokat és iratkozzatok fel sokan ;) Jó olvasást!" 

 - Meg ne próbálj segítséget hívni mert nagy baj lesz. – ekkor már nagyon féltem és egyre több könnycsepp hagyta el a szemem. Újból magához húzott és fojtatta az előbbi tevékenységét. Én még mindig próbáltam eltolni magamtól, de nem tudtam. Tehetetlen vagyok….  

Roli továbbra sem engedett el. Mivel nem lakom egy túl forgalmas helyen, ezért még kevésbé tudtam segítséget kérni. A könnyek csak úgy potyogtak a szemeimből. Hirtelen egy hangot hallottam Roli mögött.

- Most engedd el! Azonnal! – kiabált rá Rolira Oli. Ő meg mit keres itt? Roli elengedett és megfordult.

- Mert ki vagy te itt, hogy megmond mit csináljak vele?

- A barátja vagyok és nem hagyom, hogy baja essen.

- Pff… pont te akarod megvédeni? – röhögött Roli. – Fogadok, hogy még megütni se mersz, mert félsz, hogy visszaütök és nagyobbat kapsz.

- Na gyere próbáljuk ki! – Oli megindult Roli felé és féltem, hogy ha ezek most bunyózni kezdenek abból rohadt nagy baj lesz. Odarohantam és mielőtt még Oli bevert volna egyet Rolinak ellöktem tőle.

- Ne! Nem éri meg.  – mondtam Olinak.

- De nem hagyom, hogy bántson! – nézett komolyan a szemembe.

- Na mi van nem játszuk le?! Beijedtél? – kiabált Roli.

Oli ekkor megint meg indult Roli fele, de visszalöktem.

- Gyere inkább menjünk be! – mondtam neki, mire bólintott és szúrós szemmel nézett Rolira. Roli nem fűzött megjegyzést csak rápillantott mérgesen Olira és elment. Beértünk az épületbe, majd lehívtam a liftet. Amíg a lift fel nem ért a megfelelő emeletre addig mind a ketten gondolkoztunk. Felértünk, majd kinyitottam az ajtót. Bementünk és Oli felé fordultam.

- Hogy kerültél oda? – kérdeztem értetlenül.

-Ott hagytad a telefonod a munka helyeden a sminkes asztalon, és mivel onnan sehogy sem tudtak elérni, felhívtak engem, hogy el- e tudnám neked juttatni. Így a srácokkal visszafordultunk, bementem a telódért és mivel a srácok siettek, így gyalog jöttem és akkor láttam, hogy mit művel veled az a rohadék. – mondta majd előhúzta a zsebéből a telefonom és átadta nekem.

- Köszi. – vettem el, és még mindig a történtek hatása alatt voltam.

- De ugye te jól vagy? – kérdezte és közelebb lépett hozzám és a hajamat a fülem mögé tűrte.

- Én igen, de ha én nem állítalak le akkor te most szétverve állnál itt előttem. – válaszoltam.

- Agyon kellet volna vernem azt a vadbarmot. – mondta idegesén és belevágott egyet ököllel a falba.

- Oli! Nyugi! Itt vagyok, jól vagyok és te se vagy szétverve. – mosolyogtam rá.

Ekkor a bátyám lépett ki a vendégszobából. Kicsit fáradt feje volt. Szerintem aludt és a puffanásra felébredt.

- Valami baj van? – nézett ránk.

- Nem, nincs semmi. Minden rendben. – mosolyogtam rá.

- És ő ki? – kérdezte értetlenül.

 -Ja, ő itt Oli. Oli ő pedig Szabi. – mutattam be őket egymásnak, majd kezet fogtak és köszöntek egymásnak. Szabi bement a konyhába egy pohár vízért és visszament a szobába.

- Stella… ő a barátod?? – nézett rám elképedve.

- Dehogyis. – nevettem – ő a bátyám és itt marad egy darabig. Már meséltem róla, hogy kint élt Amerikában.

- Ja. – mondta – És hogy-hogy hazajött?

- Szakítottak a barátnőjével, és a barátai cserbenhagyták, és nem találta a helyét. Úgyhogy itt lesz nálam egy darabig, amíg nem talál melót. – mondtam.

- Értem. De nekem viszont mennem kell. Majd beszélünk – lépett ki az ajtón, de mielőtt becsukta volna odalépetem.

- Olivér!

- Igen? – fordult vissza.

- Köszönöm. –mosolyogtam rá és nyomtam egy puszit az arcára.

- Nincs mit. – mosolygott, majd még egyszer rámosolyogtam és betettem az ajtót.

Szabi a nappaliban a falnak dőlve állt és vigyorgott.

- Most mi van? – kérdeztem.

- Láttam hogy hogyan néztek egymásra. – vigyorgott még mindig. Én megálltam előtte és megforgattam a szemeim.

- Na és hogyan? – röhögtem.

- Szereted?

- Igen, mint legjobb barátod. – válaszoltam.

- Aha… persze. – mondta gúnyosan.

- Tényleg. – mondtam és elindulta a konyhába és ettem valamit. Aztán egy pohár vízzel a szobámban leültem az ágyra és bekapcsoltam a laptopot. Felmentem a közösségi oldalra, amin nem volt semmi érdekes. Megnéztem az e-mailemet. A fotóstól jött egy. Elküldte a mai képeket. Végignéztem az összeset és nagyon jól sikerültek.

Este elmentem fürödni, majd belebújtam a pizsimbe és lefeküdtem aludni. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben és az érzések csak úgy kavarogtak bennem. Nem tudom, hogy mit érzek Olivér iránt. Lehet, hogy Szabinak igaza van? Nem az nem lehet. Szeretem Olit, de csak mint legjobb barátomat… legalább is azt hiszem. Lehet, hogy nem volt jó ötlet az a puszi. De most már nem tudok ellene mit tenni. Megtörtént. És az csak egy baráti puszi volt…. Azt hiszem…

*Olivér szemszöge*

Stellától nem mentem egyszerre haza, hanem beültem egy kávézóba és felhívtam Ya Ou- t, hogy ha ráér akkor jöjjön el. 5 perc se telt el, de már itt volt.

- Valami baj van? – kérdezte.

- Dehogyis. - mondtam majd leült a velem szembe lévő székre.

- Akkor? – kérdezte értetlenül.

- Ya Ou én tényleg szeretem Stellát , de az a baj, hogy Stella engem csak barátként szeret.

- Jó és ezt te honnét tudod?

- Onnét, hogy látszik. – Ya Ou erre megforgatta a szemét.

- Így soha nem fogod megtudni, hogy szeret –e. És mi van ha ő is ugyanúgy érez irántad, ahogy te iránta? Valld be neki, hogy szereted és a többi majd kialakul.

- Azzal azért még várok, hogy bevalljam…

- Te tudod.

Rendeltünk egy kávét, majd hazamentünk. Lezuhanyoztam és elmentem aludni.  Azon agyaltam, hogy ha elmondom neki, hogy szeretem az csak a barátságunk rovására fog menni. De nem fogok nap mint nap ezen filózni…. Majd kialakul.