8. rész: A fotózás

"Sziasztok! Itt a 8. rész. Köszönöm az oldalmegjelenítéseket és a feliratkozásokat. Elnézést szeretnék kérni a sok késésért. Ez a rész kicsit rövid lett. De majd legközelebb. ;) Péntekre megpróbálom megírni a kövi részt. Jó olvasást! :)"

Amikor hallottam, hogy a férfi öltöző ajtaja nyílódik ki odakaptam a fejem és meglepett, hogy kik állnak velem szemben, pontosabban ki.  Láttam az arcán, hogy ő is ugyanúgy meg van lepődve, mint én, és mosolygós arccal indultunk egymás felé…..

Olin egy fekete öltöny volt, nagyon jól nézett ki benne.

- Hát te? Mit keresel itt? – kérdeztem tőle mosolyogva.

- Fotózásra jöttünk a srácokkal. És te? – kérdezte.

- Itt dolgozom. – nevettem el magam.

- Csinos vagy. – mosolygott rám, mire egy kicsit elvörösödtem. – Gyere, bemutatom a srácokat! – mondta majd megfogta a kezem és magával húzott.

- Srácok, ő itt Stella.

- Sziasztok! – mosolyogtam rájuk.

- Szia! Ya Ou vagyok, Oli sokat mesélt rólad. – mutatkozott be a kicsit sötétebb bőrű, ázsiai származású fiú. A mondat második részénél Olira néztem, aki egy kicsit zavarba jött.

- Tényleg Oli? – kérdeztem pimaszul.

- Hát.. ö … ja. – motyogta Oli, mire elmosolyodtam.

 A beszélgetésünket a fotós zavarta meg, hogy kezdhetjük a fotózást. A sima, fehér háttér előtt egy szép kipárnázott karosszék állt. Ide kellet leülnöm, majd keresztbe tettem a lábaim. A fiúknak körém kellett jönniük. Az én feladatom az volt, hogy olyan legyen a tekintetem, a kitűnésem, mint egy úrnőnek. A fiúk feladata az, hogy engem szolgáljanak. Na jó ez ez így elég fucsán hangzik na de ez van. A végleges póz az lett, hogy Beni előttem térdel és egy ékszerekkel teli ékszerdobozt tart felém, Sziki egy pohár pezsgőt nyújt felém, Ya Ou mellettem, Olivér pedig mögöttem áll és az egyik kezemmel Ya Ou nyakkendőjét fogom, másikkal pedig Oliét és közelebb húzom őket magamhoz. Mind a négy srác felém nézett, én pedig csábítóan előre a kamerába. Az arcunk Olivérrel majdnem összeért, engem pedig levert a víz. Azt hittem ott, abban a pillanatban elolvadok. A fotók végül jól sikerültek.

 A fotós még egy olyan képet is csinált amikor a hajamat csinálják. Szerintem az sem lett rossz. 

 Elmentem átöltözni, amikor kész lettem elköszöntem mindenkitől és elindultam kifele az épületből, majd az utca túl oldaláról Oli kiabált át:

- Ne vigyünk haza?

- Köszi, de most inkább sétálok. Úgy se lakok messze. – köszöntem meg.

- Te tudod. – szállt be majd elhajtottak. A kocsi ablakából a fiúk mosolyogva integettek, mire visszaintettem. Sétálás közben csak úgy kavarogtak a dolgok a fejemben. Egyszerűen nem tudom, hogy mit érzek. Amikor Olit a nyakkendőjénél fogva odahúztam közel magamhoz és éreztem az illatát azt hittem ott helyben elájulok.  De Oli csak a barátom és nagyon remélem sokáig  az is marad. De néha – néha elönt egy furcsa érzés. Szeretem Olit, de csak barátilag…. legalább is azt hiszem. Mert néha úgy érzem, hogy nem csak barátilag szeretem… De az nem lenne jó ha beleszeretnék, mert az lehet, hogy a barátságunkra menne. És én nem szeretném Olit elveszíteni. Abba beledöglenék.

 Nem akartam egyszerre hazamenni ezért gondoltam sétálok még egy kicsit, így legalább kicsit kiszellőzik a fejem.  Amikor már majdnem hazaértem egy kéz rántott vissza hirtelen. Amikor megfordultam és láttam, hogy ki az nem tudtam, hogy mit csináljak.

- Mit akarsz? – kiabáltam rá, és próbáltam kiszabadulni kezei közül, mert már nagyon fájt a csuklóm olyan erősen szorította.

- Téged. – válaszolt, majd szorosan magához rántott és megcsókolt. Próbáltam ellökni magamtól, de olyan erősen fogott, hogy mozdulni sem tudtam. A derekamról a keze a fenekemre csúszott és erősen belemarkolt. Ekkor már tényleg nagyon betelt a pohár és egyre erősebben próbáltam kiszabadulni karjai közül, de továbbra sem sikerült. Ugyanúgy csókolt tovább, ahogy eddig csak egyre hevesebben. Ekkor egy könnycsepp hagyta el a szemem, majd mikor végre nem csókolt tovább és kissé eltolt magától, de a csuklómat még mindig erősen szorította. Megragadtam az alkalmat:

- Segí… - kiabáltam, vagyis akartam mivel befogta a számat.

- Meg ne próbálj segítséget hívni mert nagy baj lesz. – ekkor már nagyon féltem és egyre több könnycsepp hagyta el a szemem. Újból magához húzott és fojtatta az elöbbi tevékenységét. Én még mindig próbáltam eltolni magamtól, de nem tudtam. Tehetetlen vagyok….