10. rész: A nagy lehetőség

 "Sziasztok! Elnézést a késésért, csak nem volt se időm, sem energiám írni. De itt van a 10. rész!! Jó olvasást! :) "

Rendeltünk egy kávét, majd hazamentünk. Lezuhanyoztam és elmentem aludni.  Azon agyaltam, hogy ha elmondom neki, hogy szeretem az csak a barátságunk rovására fog menni. De nem fogok nap mint nap ezen filózni…. Majd kialakul.

*Stella szemszöge*

Ma kipihenten ébredtem. Kimentem a szobámból és csináltam magamnak reggelit. Szabi fáradtan csoszogott ki a szobából.

- Te is kérsz? – kérdeztem.

- Aha. Köszi. – mondta, majd leült az asztalhoz. Amikor megcsináltam a rántottát levettem két tányérat és Szabi elé raktam.

- Találtál már valami munkát?

- Egész este a a neten lógtam hátha találok valamit.

- És?

- És találtam egy állást. Itt nem messze van valahol egy iroda. Oda keresnek asszisztenst. Ha végeztem a kajával felhívom őket és akkor majd kiderül, hogy mi lesz.

- Akkor sok sikert. – mosolyogtam rá, majd megettem az utolsó falatot és felálltam az asztaltól. A tányérat a mosogatóba raktam, majd levettem egy poharat és töltöttem bele vizet. Ittam pár kortyot és bementem a szobába. Átöltöztem otthoni ruhába, ami egy sima fekete leggingsből és egy lila felsőből állt. Miután felöltöztem elmentem fogat mosni és fésülködni. Egy laza copfba kötöttem a hajam, majd visszamentem a szobámba és a telefonomért nyúltam és rácsörögtem Renire.

- Szia! – vette fel a telefont.

- Szia Reni! – köszöntem vissza. – Átjössz valamikor?

- Persze, de ugye nincs valami baj?

- Dehogy is. – nyugtattam meg. – Csak történtek dolgok amióta nem beszéltünk, és szükségem lenne rád mert nem tudom, hogy mit csináljak.

- Rendben, átmegyek és segítek amiben csak tudok.

- Okés, köszi. – válaszoltam mosolyogva.

- Fél három fele ott vagyok.

- Rendben van. Várlak. Szia!

- Szia! – köszönt el majd letettem a telefont.

***

Amikor megszólalt a csengő, kimentem a szobából és mosolyogva nyitottam ajtót Reninek.

- Szia! – köszöntem lelkesen.

- Szia Stella! – köszönt vissza, majd beengedtem. Levágta magát a kanapéra, én pedig bementem a konyhára egy csomag csipszért és két pohár üditőért. Aztán letettem ezeket a kanapé elött álló kisasztalra és leültem Reni mellé.

- Na, mesélj mi újság? – kérdezte kíváncsian?

Elmeséltem neki mindent. A fotózást. A majdnem verekedést. Az érzéseimet Oli iránt.

-Figyelj Stella! Én nem tudom, hogy pontosan mit is érzel. Azt egyedül te tudod. De ha úgy érzed, hogy tényleg csak legjobb barát, akkor ne játssz az érzéseivel. Ha szereted akkor először te legyél biztos abban, hogy tényleg szereted, és csak utána tudasd a sráccal… Csak egy valamit szeretnék kérni… - ekkor a szemébe néztem, mert amíg mondta a többit a földet pásztáztam és elgondolkoztam a mondandóján - …nehogy elhamarkodd a dolgokat és nehogy úgy járj vele, mint Rolival. – ekkor bólintottam és tovább gondolkoztam azokon amiket mondott. A további beszélgetésünket a telefonom csörgése zavarta meg, ami a kis asztalon hevert az üdítők mellett. Ránéztem a kijelzőre. A főnököm volt az. Fogalmam sem volt, hogy mit akarhatott, hiszen ma nem kellett bemennem, ezért is lepett meg a hívása. Kizökkentem a bambulásból és felvettem a telefont.

- Jó napot!- köszöntem.

- Jó napot kívánok Stella. – köszönt vissza a főnököm.  – Be tudna jönni ma valamikor? Lenne egy kis megbeszélnivalónk. – mondta komolyan.

- Ööö… persze, bemegyek. Mindjárt indulok.

- Rendben. Várom.  – köszönt el, majd letette a telefont.

- Mi van? Mit akart? – kérdezte Reni kíváncsian.

- Be kell mennem a munkahelyemre. Ne kérdez, hogy miért mert azt nem mondta… Csak annyit, hogy  meg akar valamit beszélni, ami tuti, hogy sürgős, mert akkor nem hívott volna és elmondta volna a következő fotózáson. – mondtam és közbe gondolkozta, hogy mi lehet ilyen fontos.

- Akkor siess.

- Addig itt maradsz? Megpróbálok sietni.

- Jó. Itt maradok. Megvárlak. –mosolygott rám biztatóan.

Elmentem átöltözni. Felvettem egy rövidnadrágot és hozzá egy vékony, fekete pólót. Felvettem a szandálomat és egy kisebb táskába beleraktam a telefonomat és pár forintot (szükség esetére), majd kimentem a szobámból és szinte velem együtt lépett ki a szomszéd szobából a bátyám.  Öltöny volt rajta.

- Hová mész így kiöltözve?

- Állásinterjúra. – mosolygott büszkén.

- Gyere, menjünk együtt, mert be kell ugranom a munkahelyemre. – mondtam.

- Minek? – kérdezte.

- Majd út közbe elmesélem.

Reninek mondtam, hogy sietek vissza, aztán elindultunk. Útközbe mindent elmeséltem Szabinak. Amikor a munkahelyem elé értünk elköszöntem tőle.

- Hát akkor sok szerencsét. –mondtam neki.

- Köszi. Te meg ne izgulj már ennyire. Nem fognak kirúgni. Nyugi.

- Jah. Reméljük. – majd elindultam, befele.

 A folyosón összefutottam a fotóssal, aki kedvesen köszöntött nekem, majd elindultam felfele a lépcsőn. Amikor a főnököm irodája elé értem akkor már nagyon izgultam, hogy mit akar. Én nagyon szeretem a munkámat és nem akarom, hogy kirúgjanak, hiszen nagyon szeretem ezt a helyet. Bekopogtam és amikor hallottam a főnököm hangját hogy ’szabad’ egy nagy levegőt vettem és szaggatottan fújtam ki, majd beléptem az irodába.

- Jó napot Stella! Kérem foglaljon helyet!

- Köszönöm. – válaszoltam udvariasan, majd leültem az íróasztal előtti fotelbe.

- Kaptam egy hívást az egyik modellügynökségtől, ami külföldön van. – kezdte. – Azt közölték velem, hogy kéne nekik egy modell, akiből világhírű címlapmodellt faragnak. Én szerintem erre maga lenne a legalkalmasabb. – mosolygott rám. – Az ügynöke ebbe beleegyezett, de erről nem mi döntünk, hanem maga. Az a kérdés, hogy ebbe bele-e egyezne?

- Nem jutok szóhoz. – és ez a hír tényleg lesokkolt. – Lehetne pár kérdésem ezzel kapcsolatban? – kérdeztem.

- Persze.

- Először is hol van helyileg ez az ügynökség?

- Londonban. – válaszolta.

- És ez a szerződés hány évig tart?

- Attól függ. 1-2 év, de ha minden jól megy akkor sikeressé teszik önt, és az már tőlük függ, hogy meddig tart.

- Értem. De ez most hirtelen jött és nem tudok még rábólintani. Ezt még át kell gondolnom.

- Holnapig dönthet Stella. De én a maga helyében elmennék. Hiszen ez egy nagyon nagy lehetőség.

- Rendben van.  Holnapig átgondolom. Nagyon szépen köszönöm. – álltam fel, majd kezet fogtam a főnökömmel és elindultam haza.

Hazaértem és kinyitottam az ajtót. Reni hirtelen felugrott a kanapéról és kinyomta a tévét.

- Na? Mi volt? – kérdezte izgatottan. Elmeséltem neki, hogy mi történt, és Reni arcán hirtelen átfutott valami sokk szerűség, amit nem is csodálok, majd hirtelen a nyakamba ugrott.

- Úristen Stella!!! Ezt el kell fogadnod. Ez rohadt nagy lehetőség. Akár híres modell is lehetsz. – lelkesedett.

- Reni! Állj már le egy kicsit. – nevettem. – Ezt még akkor is át kell gondolnom. – mondtam majd Reni megint átölelt.

- Én akkor is büszke vagyok rád. – visongott még mindig. Majd a bátyám hangját hallottam meg mögöttünk.

- Juuj. Minek örülünk? – mondta ő is lelkesen.

- Majd elmondom. Amúgy te minek örülsz ennyire? Megkaptad a melót?

- Aha. Úgyhogy holnaptól nem lógok a nyakadon. – mondta.

- Miért? Lakást is találtál?

- Igen, mert a munkával együtt albérletet is kerestem és most, hogy megkaptam a munkát felhívom a főbérlőt. – mondta és elővette a telefont a zsebéből és bement a szobába.

- Menjünk már el ünnepelni. – mondta Reni.

- Én ma biztos, hogy nem megyek bulizni. – jelentettem ki.

 - Nem bulizni. Csak menjünk most el valahova kajálni vagy nem tudom.

- Uh, kajáljunk. Úgyis mindjárt éhen halok. Akkor menjünk.

Renivel elindultunk és kerestünk valami pizzériát.  Kerestünk egy megfelelő asztalt és megrendeltük a kaját és az üdítőket.

- És szeretnél menni Londonba? – kérdezte.

- Igen is meg nem is. – rántottam meg a vállam. Ekkor Reni kérdőn rám nézett és folytattam. – Igen, mert ez nagy lehetőség és tényleg jó lenne Londonban lakni, de nem akarom itt hagyni Pestet… itt vagytok nekem ti, a barátaim. Ott meg még nincs senkim csak az ügynököm.

- Abban igazad van, hogy még nincs ott senkid, de majd lesz. – mondta, majd a pincér meghozta a pizzánkat. Megettük a kajánkat és kifizettük, majd elindultunk haza. Reni másfelé lakik, ezért a pizzéria előtt elköszöntünk egymástól, majd hazaindultam.

10

Otthon megfürödtem és átöltöztem pizsibe. Majd elmentem és bebújtam a takaró alá, de nem tudtam aludni. Holnap fel kell hívnom a főnökömet, hogy el fogadom-e ezt a lehetőséget. Én nem szeretném itt hagyni Pestet… Itt van Reni és Oli is, de nem tudom lehet, hogy jó lenne kimennem és majd úgyis visszajövök pár év után. Nem tudom… majd holnapig még eldöntöm…